Bár az új autók piaca zsugorodott hazánkban tavaly, az elektromos autók eladása erőteljesen nőtt Magyarországon - írja cikkében a HVG. Kiemelik ugyanakkor azt is, hogy a környezetbarát járművek értékesítése relatíve alacsony szinten mozgott.
A decemberi számokkal teljessé vált a 2023-as újautó-piaci lista, így kiderült, hogy mely modellek voltak a magyarok kedvencei tavaly. A számokból az látszik, hogy a teljes piac összességében zsugorodott, így valószínűleg a magyar újautó-piac lesz az egyetlen az EU-ban, amely visszaesett tavaly (bár ezt még hivatalos EU-s számoknak meg kell erősíteniük). A két legkellendőbb márka japán volt tavaly a magyar piacon, így nem meglepő módon a Toyota és a Suzuki modelljei rendre a dobogóra kerültek az legnagyobb járműszegmensekben.
Megújítja a Belügyminisztérium az országos jármű-nyilvántartási rendszert, ezért pénteken az ország összes kormányablakában, okmányirodájában és a gépjármű ügyintézési pontokon informatikai átállás miatt nem lesz lehetőség a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
Jövőre már egyösszegben lehet majd fizetni a gépjárműadót, valamint mentességet kaphatnak bizonyos szervezetek a megfizetés alól. Egy öthavi részletfizetési lehetőséget is törvényi erőre emelne a kormány a 2024-es adócsomag szerint
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a BioNTech/Pfizer biotechnológiai vállalat Comirnaty, valamint Moderna gyógyszercég Spikevax nevű koronavírus elleni vakcinájának jelenlegi, feltételes forgalomba hozatali engedélyénék átsorolását javasolja szabványos forgalomba hozatali engedéllyé - közölte az uniós ügynökség pénteken.
Az Európai Unióban 20,6 százalékkal esett az új autók eladása áprilisban 2021 azonos időszakához képest. Ezzel tizedik hónapja tart a csökkenés elsősorban a beszállítói láncok fennakadása miatt - közölte az európai autógyártók szakmai képviseleti szerve, az ACEA szerdán.
Útszűkületekre, időszakos sávlezárásokra, forgalomterelésekre kell számítani május 13-ig több ütemben a Váci út-Petneházy utca, Váci út-Róbert Károly körút és Üllői út-Szentkirályi utca csomópontokban a 3-as metróvonal felújítása miatt - közölte a BKV Zrt.
Idén az első kilenc hónapban 95 541 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 5 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest, de a szeptemberben forgalomba helyezett 9524 újautó 17 százalékos hanyatlást jelent - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken a DataHouse Kft. adatai alapján.
Két ország kivételével az unió összes tagállamában csökkenés volt februárban, a legjelentősebb éves visszaesés Spanyolországban következett be.
Egyre több új autót adnak el Magyarországon, miután a koronavírus-járvány enyhült Magyarországon, az értékesítések élénküléséhez a kormány intézkedései is hozzájárulnak - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
Összeomlott az értékesítés a nagyhaszonjárművek piacán a koronavírus-járvány következményeként, a forgalomba helyezések a január-májusi időszakban 60 százalékkal estek vissza Magyarországon az előző év azonos időszakához képest - írja szerdai számában a Világgazdaság a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elemzését idézve. Az MGE szakértői szerint az idén a tavalyi eredmény felét tudja teljesíteni a szegmens.
Magyarországon közel negyedével kevesebb új autót helyzetek forgalomba júniusban, mint egy évvel korábban, vagyis továbbra is kijelenthető, hogy a koronavírus-járvány keményen érezteti hatását a hazai autópiacon. De melyek voltak azok a márkák, amelyek ebben a kiemelten nehéz időszakban is népszerűek maradtak a vásárlók körében?
A koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedések és a gyárbezárások miatt csaknem a felére esett a személygépkocsik és kishaszonjárművek forgalomba helyezése Magyarországon májusban, az előző év hasonló időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) kedden az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
A 70-es évekbeli olajválság óta a legnagyobb visszaesést okozta a koronavírus-járvány a svájci autóeladásokban.
Februárban csaknem 11 100, az év első két hónapjában pedig közel 21 200 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 10 százalékkal többet a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) várakozásánál. Az MGE idén stagnáló autópiacra számít, vagyis arra, hogy 155 ezer új személygépkocsit helyeznek forgalomba, ami csaknem megegyezik a tavaly regisztrált új autók számával.
Tíz éve nem látott magas szintre emelkedett tavaly a Németországban forgalomba helyezett új személygépkocsik száma, miközben 9 százalékkal csökkent a német autóipar termelése és 13 százalékkal az exportja is a járműipari vállalatok szakmai képviselete, a Verband der Automobilindustrie (VDA) hétfőn publikált jelentése alapján.
Egyre súlyosabb az eszkaláció.
További erős növekedés várható.
Kivizsgálják a véleményes eseményeket.
Nagy István agrárminiszter a Portfolio Checklist vendége volt.
Hegedüs Éva Gránit-vezér a Portfolio Business podcast vendége volt.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.